Az őrület határán - 2.fejezet

Chanyeol POV

  Némán sétáltam Yura mellett, aki ismét  azért jött, hogy valami orvoshoz kísérjen. Az érkezéséig Baek ágyán ücsörögtem, és  azon gondolkoztam, hogy az a szőke hova vihette a törpét. Baekhyun olyan törékenynek néz ki, akár egy porcelánbaba, így egy kicsit talán aggódom érte.
  Yura hirtelen megállt egy ajtónál, majd kopogott néhányat és benyitott. Legnayobb meglepetésemre a szoba üres volt, Yura pedig idegesen, káromkodások közepette sétált tovább. Én csak utána siettem, mert nem igazán akartam elveszni.

  - Valami baj van? - tettem fel a kérdést, mert a következő szoba is üres volt.

  - Dehogy! - mosolygott rám Yura. - Csak az orvosod olyan, hogy nem képes a fenekén maradni, így elég nehéz megtalálni Őt.

  - Az orvosom? - kérdeztem vissza azonnal. - Most az orvosomat keresed?

  - Igen, Xi Luhan Doktor Úrat. Nagyon furcsa Doktor Úrnak szólítani, hisz alig néhány évvel idősebb nálam... - kezdett el csacsogni Yura, de nem igazán figyeltem rá, mert belemerültem a saját gondolataimba.
  A tény, hogy fiatal orvosom van nagyon megnyugtatott, hisz ez azt jelentette, hogy nem valami begyepesedett alakhoz kell majd kezelésre járnom. De miféle kezelések is  vannak itt?
  Yura hirtelen megállt, s néhány kopogás után kinyitott egy újabb ajtót, ahol egy szőkésbarna hajú, huszonéves srác üldögélt. Kísérőm megkönnyebbülten fújta ki az edidg tüdejében tartott levegőt, majd odasétált az asztalhoz.

  - Doktor Úr! - szólt halkan, mire amaz felkapta a fejét és elmosolyodott.

  - Yura! Csak hogy ideértél. Mi tartott eddig? - kérdezte komolyan, de a szája sarkában ott bújkált egy mosoly, amit nagyon vissza akart tartani.

  - Luhan, nagyon jól tudod merre jártam. Azt mondtad, hogy az új irodádban leszel, erre itt talállak a régiben. Tudod te mennyit kellett járnom mire ideértem? - fakadt ki Yura, mire az orvos egyszerűen kinevette.

  - Ne haragudj - törölgette a szemét. - De ezt muszáj volt eljátszanom.
Yura csak megrázta a fejét, majd elhagyta a szobát. Én még mindig az ajtó mellett álltam, várva arra, hogy az orvos mondjon valamit.

  - Ohh,ne haragudj! Meg is feledkeztem rólad... Gyere, ülj ide - mutatott az előtte lévő székre.

  Miután helyet foglaltam várakozóan felnéztem rá, Ő pedig bele is kezdett mondandójába:

  - A nevem Xi Luhan, és én leszek az orvosod. Nyugodtan szólíts Luhannak, hisz alig két évvel vagyok idősebb nálad. - Beleegyezően bólintottam egyet, Ő pedig folytatta: - Ma még nem lesz kezelésed, csak megbeszélünk néhány dolgot - mondta mosolyogva, majd előkapott egy vaskos füzetet, amit komótosan lapozgatni kezdett.
  Amíg kereste a számára megfelelő oldalt, alkalmam nyílt megfigyelni - talán kicsit lányos - arcát. Szemei nagyok és csillogóak voltak, akár egy őznek. Orra szépen ívelt, ajkai mosolyra húzódtak, ami engem is mosolygásra késztetett. Hirtelen rácsapott az asztalra, s diadalittasan elvigyorodott:

  - Végre megtaláltalak!

  Kérdőn néztem rá, nem igazán értettem, hogy miről beszél. Talán a gondolataimban olvasott - vagy csak minden az arcomra volt írva - de elnevette magát, és elkezdte magyarázni, hogy mire is utalt az előző mondatával. Így lassacskán leesett, hogy a nevem és adataim találta meg a füzetében. Így már mindjárt más! - gondoltam, miközben jól kiröhögtem magam, hogy még ezt sem tudtam leszűrni mondandójából...

  - Akkor csapjunk a dolgok közepébe! - dörzsölte össze tenyereit, ami nem volt túl bíztató számomra. - Heti 3-szor fogsz hozzám járni, de minden nap lesz valamilyen egyéb kezelésed, illetve programod. A gyógyszert napi 3x kell szedned, de ha nem mutatna javulást a betegséged, ez az adag növekedhet. És fog is olyan esetben, de reméljük, olyan nem lesz! - villantott egy mosolyt, majd z eddig elmondottakat le is jegyezte a füzetébe.

  - Előforulhat olyan is, hogy nem csak egyedül leszel egyes foglalkozásokon, terápiákon. Ilyen lesz például a szerda és a péntek. És ezeken a napokon vagy Dr. Wuval, vagy Dr. Kimmel leszel. - Az említett nevek semmit sem mondtak nekem, de csak bólogattam, hisz - akámennyire is találtam szimpatikusnak - nem akartam, hogy még az orvosokról is elkezdjen beszélni.

  - A szobatársadról csak annyit, hogy valószínű változni fog - jelentette ki, mire ijedten kaptam fel a fejem. Bár nem ismertem Baeket, én nem akartam másvalakivel osztozni a szobán.

  - Luhan! - szólítottam meg a keresztnevén, mire érdeklődve kapta fel a fejét. - Én nem akarok másik szobatársat.

  Kijelentésemre csak lesajnálóan megrázta a fejét, amit nem igazán tudtam mire vélni.

  - Sajnálom, de ebbe nincs beleszólásod. - mondta kedvesen.
Szomorúan bólintottam, jelezve ezzel, hogy tudomásul vettem a hallottakat.

  - Azt hiszem, most mehetsz. Holnap találkozunk! - intett, majd visszahajolt a füzete fölé. Illedelmesen meghajoltam - hisz mégis csak az orvosom - majd kiléptem a rideg folyosóra.
  Az ajtó előtt Yura ácsorgott, néhány tincsét csavargatva. Az ajtó csukódására rám emelte íriszeit és egy csodaszép mosolyt villantott. Be kell vallanom, hogy Yura igazán szép nő. Csinos, kedves, szemrevaló. Talán ha nem itt lennénk, már ráhajtottam volna...

  - Chanyeoool! - lengette meg előttem kezét kísérőm, mire kiszakadtam a gondolataimból, és minden figyelmem neki szenteltem.

  - Igen?

  - Csak azt kérdeztem, hogy mehetünk? - ismételte meg kérdését, amire egy bólintással feleltem.
  Yura is ugyanezt tette, majd elindult vissza, a szobám felé. Mint mindig, az utat csendben tettük meg. Már közeledtünk a szobámhoz, amikor hirtelen kicsapódott az egyik ajtó, amin kirontott egy ideges és elég ijesztő srác. Ki ez? A fiú körbe sem nézett, csak elrohant az egyik irányba. A fiút nem sokkal később egy - a köppeny alapján - orvos követte, aki esetlenül pillantgatott ide-oda.

  - Jin! - szólította meg az orvost Yura. Hangja ijedtséget és értetlenséget tükrözött. - Ki volt ez a fiú? És hova szaladt? Pontosabban miért és hova?

  Az orvos - vagyis Jin - gondterhelten fordult kísérőm irányába, majd mélyet sóhajtott:

  - Ő az egyik új betegem, Xiumin. Disszociatív személyiségzavarban szenved, és most épp egy nem túl kedves személyisége tört felszínre. Sürgősen meg kellene keresnem... Tudnál segíteni? - íriszei könyörgően csillogtak; látszott, hogy nagy a baj.
  Yura kérdőn nézett rám, mire csak megvontam a vállam, hisz ez nem az én döntésem... Yura végül bólibtott, majd megsimogatta a vállam és magamra hagyott a folyosón. Esélyem sem volt eltévedni, hisz elég közel voltam már a szobámhoz. Ráérősen sétáltam, majd lassan nyitottam be a szobába. Legnagyobb meglepetésemre nem Baeket, hanem két teljesen idegen srácot találtam szobatársam ágyán, igencsak összegabalyodva. Nem tudtam mit tehetnék, így csak finoman megköszörültem a torkom, mire a két alak ijedten pattant fel, s azt sem tudták merre nézzenek úgy, hogy rám ne kelljen. Mindketten elég alacsonyak voltak, barna hajuk kócosan terúlt el fejükön. A kicsit magasabb hasonló ruhát vislet, mint én, míg a másikon egy gyűröt köppeny lógott. Az alacsonyabbat furcsán ismerősnek találtam, amikor pedig végre felemelte a fejét elképedtem. Még a szám is tátva maradt, hisz nem hittem, hogy bármikor is újra látom Őt.

- Jimin, te hogy kerülsz a szobámba?