Szívdesszert [ LayHan OS ]

Luhan POV

  A kávézó ajtaján kilépve megcsapott a csípős téli levegő. Fázósan bújtattam arcom a sálam mögé, majd elindultam a buszmegálló felé. A lámpák megvilágították ugyan a sötét utcát, de így is nagyon kellet figyelnem, hogy ne lépjek rá a járdát néhol beborító jégre, mert annak biztos fenékrehuppanás lenne a vége. Amikor elértem a célomig, csalódottan vettem tudomásul, hogy lekéstem a buszomat, és a következő csak háromnegyed óra múlva jön. Annyi idő alatt talán még gyalog is hazaérek! - gondolkoztam el, de hamar elvetettem eme ötletemet, hisz ki akarna este nyolckor gyalogolni a -10 fokban? De le sem ülhetek, mert abból - ahogy magamat ismerem - tüdőgyulladás lesz. Így hát elsétáltam a következő buszmegállóig. Aztán az azt követőig. Majd a következőig. Annyira belemerültem a sétálgatásba, hogy el is érkeztem ahhoz a buszmegállóhoz, ahol le szoktam szállni.
  Nagyot sóhajtottam, majd befordultam azon a kis utcán, ahol az én házam van. Pontosabban a miénk. Yixinggel már két és fél éve élünk együtt, és majdnem négy éve járunk. Mindig is felhőtlen volt a kapcsolatunk, csak nagyon ritkán veszekedtünk. De az utóbbi időben valami megváltozott kettőnk között. Korábban, amikor csak tehettük programokat szerveztünk, s szinte mindenhova együtt jártunk. De két hónapja - mióta Lay abban a cukrászdában kezdett dolgozni - már az is ritka, hogy együtt reggelizünk, nem hogy randizunk. Talán kialudt az a bizonyos láng, esetleg megismert valakit, akit... Nem! Lay sosem csalna meg, ilyenre még gondolnod sem szabad, Luhan! Megráztam a fejem, majd bementem a házba. Levettem a cipőm, a kabátom és minden egyéb ruhadarabot, amit azért vettem fel, hogy ne fagyjak meg. Elindultam a nappali felé, ahonnan kiszűrődött némi fény.

  - Xing! Megjöttem. - kiáltottam, de mondatom végére elhalkultam, ahogy megláttam a kanapén szunyókáló Layt.

  Haja néhol a szemébe lógott, arcán apró mosoly pihent és olyan édesen szuszogott, mint egy kiscica. Percekig csak bámultam alvó szerelmem, mert egyszerűen nem tudtam betelni a látványával. Hogy lehet valaki ennyire aranyos?
  Amikor úgy éreztem, hogy már eleget néztem, besétáltam a szobába, felnyaláboltam egy pokrócot, majd óvatosan - hogy fel ne ébresszem - Layre terítettem. Még megsimogattam az arcát, s készültem menni fürdeni, amikor az említett megfogta a csuklóm, s magára rántott.

  - Hát te meg hova készülsz? - kérdezte álmos, kicsit incselkedő hangon.

  - Fürdeni - feleltem csak ennyit, mire Lay kajánul elmosolyodott.

  - Attól tartok, hogy el kell halasztanod azt a pancsolást - mondta lebiggyesztett ajkakkal.

  Órási szemekkel bámultam rá, mire elnevette magát, majd lágyan megcsókolt. Azonnal viszonoztam, hisz nagyon hiányzott már. Be kell vallanom, hogy az utóbbi időben alig értünk egymáshoz. De azt hiszem, hogy ezt most pótolnunk kell! Lay hirtelen fordított a helyzetünkön, így néhány pillanat múlva már alatta találtam magam. Csillogó szemekkel nézett le rám, amitől a szívverésem kihagyott egy ütemet. Igen, csak Lay képes arra, hogy a tekintetével ilyen érzéseket váltson ki belőlem.

  - Mit szólnál... - kezdett bele, mire kíváncsian felvontam az egyik szemöldököm. - ... ha együtt fürdenénk? - fejezte be mondatát, én pedig gondolkodás nélkül rábólintottam az ajánlatára.

  Ő csak elmosolyodott, majd mielőtt felkelt volna rólam, egy apró csókot - vagy inkább puszit - nyomott a számra. Azt hiszem szép estének nézünk elébe...

                     ~~ Másnap ~~

  Hosszú idő után először ismét mosolyogva ébredtem. Rápillantottam az órára, ami 9:16-ot mutatott. Egy pillanatra megijedtem, hogy el fogunk késni a munkából, aztán realizáltam, hogy szombat van és nem kell menni dolgozni. Aprót sóhajtottam, majd a mellettem még mindig az álmok földjén kalandozó Layre néztem. Arcán ismét mosoly pihent, amit ismét megmosolyogtam. Arra gondoltam, hogy pihenek még addig, amíg Xing fel nem kel, de gyomrom hangos korgása megakadályozott ebben.
  A lehető leghalkabban kimásztam az ágyból, majd a konyhába siettem, hogy minél előbb ehessek valamit. Igazából eszembe sem jutott, hogy megvárjam Layt, mert a hasam folyamatosan jelezte, hogy MOST kell kaja, és nem később. Összedobtam egy szendvicset, majd öt percen belül el is fogyasztottam azt. Hát, ez gyors volt! Viszont még mindig éhes voltam, így csináltam még egy szendót. Már az utolsó falatnál jártam, amikor Lay kiszaladt a szobából, majd rám sem hederítve valami ehetőt keztett pakolni magának.

  - Szívem! -szólítottam meg, mire felém sem fordult, csak a kezét tette fel jelzésként, hogy mondjam.

  - Mit szólnál, ha elmennénk sétálni, vagy valahova aho...

  De be sem fejezhettem a mondatot, mert Lay gyorsan félbeszakított:

  - Nem jó, behívtak dolgozni. Majd holnap. - adott egy puszit a számra, és már ki is viharzott a konyhából.

  Lefagyva ültem a széken, mert egyszerűen nem tudtam elhinni amit mondott. Már megint lerázott a munka miatt? Bambulásomból az ajtó hangos csapódása rázott fel, ami azt jelezte, hogy Lay már el is ment. Kedvetlenül indultam vissza a szobába, hogy végigaludjam az egész napot, mert már mindentől elment a kedvem. Még az evéstől is...

          ~~ Néhány nappal később ~~

  - Drágám! - ültem le Xing mellé, aki hangomra felkapta a fejét, s várta, hogy folytassam mondandómat.

  - A hétvégén biztosan szabad vagy, ugye? - kérdeztem félve. Ő csak elmosolyodott, majd lágyan megcsókolt.

  - Igen. Szombaton tudunk ünnepelni - jelentette ki, mire nyakába ugrottam.

  - Rendben - mondtam csak ennyit, majd a konyhába sétáltam, hogy összedobjak valami vacsit.

                  ~~ Szombaton ~~

  Már korán reggel felkeltem, hogy valami igazán finom reggelit készítsek magunknak. Már a boltba is lementem, s vettem péksütit, csokit, epret és egy szál vörös rózsát. Elővettem egy nagy tálcát, egy nagy és egy kistányért, két poharat, egy kiskanalat és egy vázát. A tálca közpére ráraktam a vízzel töltött vázát, majd beleraktam Lay kedvenc virágát, a rózsát. A poharakba beleöntöttem a korábban elkészített, még gőzölgő forrócsokit, s ezeket is a tálcára helyeztem. A nagy tányérra kiraktam a péksütiket, míg a kicsire az összetört étcsokoládét. Előkaptam még egy tálat, amibe beleöntöttem az epreket. Mindent elrendeztem a tálcán, majd egy elégedett mosollyal konstantáltam, hogy ez igazán szép lett. Reméltem, hogy Lay is hasonló véleményen lesz majd. A kezembe vettem a tálcát, s már indultam volna a szobába, de Lay is abban a pillanatba jött ki, meggyötört, kissé dühös arccal. Rossz érzés tört rám, de próbáltam nem foglalkozni vele.

  - Lu! - kezdte, s a hangsúlyából már tudtam, hogy valami baj van.

  - Mondd! - sürgettem.

  - A főnök hívott. Be kell mennem. És hiába mondtam, hogy ma nem érek rá, de azt mondta kötelező. Ha nem megyek ki fog rúgni, és...

  De nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját. Megint a munkát választotta helyettem! Eddig eltűrtem, de az évfordulónkon? Pont ma? Na azt már nem!

  - Hagyj Yixing! - mondtam halk, erőtlen hangon.

  Éreztem, hogy szemeimbe gyűlnek a fájdalom és a csalódottság könnyei, de nem akartam nekik utat engedni. Lay előtt semmiképp sem.

  - Lu, kérlek! Nem tehetek mást!

  Nem akartam tovább hallgatni, így bevonultam a szobába, Lay pedig nem jött utánam. Pedig talán még vártam is...
  Csendesen kezdtem el sírni. Nem ordítoztam, nem rúgtam arréb a széket, noha belül tomboltam. Csak hagytam, hogy könnycseppek hangtalanul átszeljék arcom, majd lecseppenjenek a ruhámra. Ledőltem puha párnák közé, s talán percek, talán órák múlva elnyomott a keserédes álom.

                              ~~~~

  Lágy érintést éreztem az arcomon. Nehezen ugyan, de kinyitottam könnyektől összeragadt pilláimat, s az előttem guggoló alakra néztem. Haja össze-vissza állt, szemei bűnbánóan csillogtak, ajkain apró mosoly játszott. Már nem haragudtam rá, de még mindig rosszul esett, hogy a munka fontosabb számára mint a szerelme.

  - Kicsim! - suttogta lágy, szeretetteljes hangon, amitől akaratlan mosoly kúszott az arcomra. Túlságosan szeretem...

  - Ki tudnál jönni egy picit a konyhába? - kérdezte halkan, mire bólintottam, s kikászálódtam az ágyból.

  A konyhába olyan látvány tárult elém, amely megdobogtatta a szívem és még nagyobb mosolygásra késztetett. Az ajtótól az asztalig rózsaszirmokkal volt kirakva egy utacska, amit mécsesek szegélyeztek. A konyhában több helyen is voltak még gyertyák, sőt, még füstölő is. Az asztalon egy óriási csokor rózsaszín és vörös rózsa pompázott. Mellette mindenféle finomság, amiket valószínű Lay készített. Kábán ültem le az egyik székre, Xing pedig a szemköztit foglalta el. Aztán elém tett egy fehér dobozt.

  - Nyisd ki! - mosolygott rám, én pedig tettem amit mond.

  A dobozba hat darab szív alakú süti vot, amit rószaszín cukormáz és apró, sötét rózsaszín szívecskék díszítettek. Ezt mind nekem csinálta? Éreztem, hogy szemeimbe könnyek gyűlnek, de most a boldogság könnyei. Az asztal felett megfogtam Lay kezét, s alig hallhatóan ejtettem ki a szavakat:

  - Köszönöm! Köszönöm, hogy ennyit fáradoztál értem!

  Yixing csak megrázta a fejét.

  - Nem, Lu. Én köszönöm, hogy nem haragszol rám a mai miatt.

  Hát hogy is tudnék rá haragudni?

  - És ez milyen süti? - mutattam a szíves szívecskékre.

  - Szívdesszert, csak neked! - felelte, majd az asztal felett szerelmes csókot nyomott ajkamra.