Chanyeol POV
~~~ 3 hónappal később ~~~
Lassan, zenét hallgatva ballagtam haza a suliból. Ma elmarad a zongoraórám Baekhyunnal. Apropó Baekhyun! Az utóbbi három hónapban egészen összebarátkoztunk. Már sokkal felszabadultabb a közelemben, és egyszer-kétszer még át is jött hozzánk -Nagyi legnagyobb örömére. Azt hiszem, kezd megnyílni felém! Igaz, néha furcsán viselkedik, amit egy féltékeny kislány hisztijéhez tudnék hasonlítani, de ez nem olyan vészes...
- Chanyeol! - hallottam meg magam mögül egy csillingelő, már jól ismert hangot.
Elmosolyodtam, és hátranéztem SooMinre. Gyönyörű, mint mindig! - gondoltam. Kihúztam a fülest a fülemből, majd karjaimba zártam barátnőmet. Mikor már megunta, hogy csak ölelgetem, lehámozta magáról kezeimet, majd ajkaimra mart. Hevesen, szenvedélyesen faltuk egymás párnáit, amit furcsa mód nem élveztem.
De nem foglalkoztam túlságosan ezekkel a gondolatokkal, mert nem láttam értelmét. Mikor elváltam ajkaitól nem éreztem azt, hogy folytatni szeretném. Miért? Ezeket a butaságokat is hamar elvetettem, majd Minnie keze után nyúltam, hogy összefűzhessem ujjainkat. Barátnőmmel mosolyogva, hangtalanul sétáltunk a házunk irányába.
- Channie! - suttogta SooMin, majd megszorította a kezemet.
Nem értettem miért suttog mindaddig, amíg meg nem láttam egy óriási fekete kutyát néhány méterrel előttünk szaglászni. Még nem figyelt fel ránk, így megpróbáltam hátrálni néhány lépést, mire Minnie is követte a példámat. Szinte hangtalanul lépkedtük, s már közel voltunk egy utcáig, ahol le tudtunk volna fordulni, de SooMin megbotlott, és ráesett egy szemétkupacra. A kutya a hirtelen zajra felkapta a fejét, majd körülnézett, és tekintete megakadt rajtunk. Jaj, ne! De legnagyobb meglepetésemre nem támadt ránk, hanem tovàbbállt. Ezt megúsztuk!
Felkapartam Minniet a földről, majd hazakísértem. SooMin egész úton fecsegett, én viszont nem igazán tudtam rá figyelni, csak Baeken járt az eszem. Hogy miért? Fogalmam sincs... Mélyet sóhajtottam, és folytattam az utam hazafelé. Csak lennék már otthon! Amikor az utcánkhoz értem megszaporárztam lépteimet, így röpke 5 perc múlva már a puha párnák közt hajthattam álomra a fejem. A fürdést másnap reggelre hagytam, egyedül csak fogat mosni vonszoltam el a fenekem.
~~~~~~~~
Az ébresztő fülsüketítő hangja törte meg a csendet. Neee! Már reggel is van? Nagy szenvedések árán kimásztam az ágyból, és elmentem fürdeni, mert mégsem mehetek büdösen iskolába. A víz egy kicsit felfrissített, de még mindig nem voltam az az igazi Happy Vírus, aki mindig vigyorog, és aki kicsattan az energiától.
Az iskolába is csak lassan mentem, de annyira, hogy majdnem elkéstem az első órámról úgy, hogy időben keltem. Kész röhej...
- Chanyeol! Chanyeol!
Hallottam meg egy már-már nőies hangot, mire csak elfordítottam a fejem, és motyogtam valami "hagyj békén" féleséget. Az illető még egyszer próbálkozott, - a másik oldalamról - de válaszul megint csak ugyanazt adtam. Elfordítottam a fejem.
- Chanyeol! Kelj már fel, te mamlasz! - rázott fel Baekhyun, mire már felkaptam a fejem, és álmosan dörzsölgettem meg szemeimet.
- Nem is aludtaa... - próbáltam letagadni a nyilvánvalót, de legnagyobb pechemre beleásítottam a mondandóm végébe. Baekhyun csak rosszallóan elmosolyodott, majd keresztbe tette a kezeit, s szemöldökét összehúzta.
- Engem nem érdekel, ha átalszod az összes tanórát, de a zongoráról nem lógsz el!
Elmosolyodtam mondandóján, mert hihetetlenül édes volt. Vagyis, nem! Nem volt édes, inkább csak vicces. Ez az! Baekhyun nagyon vicces ember, és... A saját magammal folytatott vitát Baekhyun kicsit sem türelmes toporzékolása szakította meg, mire összeszedtem magam, s követtem Őt a zeneterembe.
Az utóbbi időben rengeteget fejlődtem, s már le tudtam játszani néhány - ami nálam kettőt takar - rövidke dalrészletet. Úgy vettem észre, hogy Baek büszke rám, és meg van elégedve a teljesítményemmel.
Ma is ugyanúgy kezdtünk, mint mindig. Bemelegítettük az ujjainkat, majd Baek négy-öt hangból álló dallamait kellett leutánoznom. Ezek után röviden átvettük az eddig tanult tanultakat, és a két dalrészletet is lejátszottam. Az óra további részében a "Tanár Úr" egy új részletet mutatott nekem, én pedig próbáltam memorizálni, és lejátszani - több-kevesebb sikerrel.
Amikor már hatodszorra is ugyanott rontottam el, megelégeltem, és abbahagytam a játékot.
- Miért nem folytatod? - nézett rám értetlenül Baekhyun.
- Mert nem megy. Nem lehetne, hogy holnap innentől folytassuk? - kérdeztem könyörgő tekintettel, ami természetesen nem hatotta meg "Ő tökéletességét".
- Nem! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. - Addig gyakorolsz, amíg jó nem lesz. Ha egyszer le tudod normálisan játszani, elengedlek.
- Nem! - szögeztem le, majd felálltam a zongoraszékről, s fölé magasodtam. Baekhyun arcán meglepettség suhant át, de hamar rendezte arcvonásait, s állát felszegve vágott vissza.
- Már pedig akkor sem mész el addig, amíg nem tudod lejátszani. Én vagyok a tanár, én döntöm el, hogy mikor van vége az órának.
Mikor látta, hogy valamelyest hatással volt rám az előző mondata, arcára győzelemittas mosoly kúszott. De nem úgy megy az Baek Úrfi! - gondoltam, majd csökkenteni kezdtem a köztünk lévő távolságot, mire Baek arcáról lehervadt a mosoly. Szemeibe félelem csillant, majd hátrált néhány lépést, de mindhiába! Ahány lépést tett hátra, én annyit léptem előre, míg végül már teljesen a falhoz szorítottam. Kezeimet megtámasztottam a feje mellett, s félmosollyal az arcomon néztem le rá.
- Ugye hazaenged, Tanár Úr? - kérdeztem.
Mégis mi a fenét csinálok??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése